Sok minden egyben, lebutítva: Adam’s Venture

Az Adam’s Venture: Orogins 2016-ban jött ki az Xbox One konzolra,  játék sokak érdeklődését felkeltheti, akik szerették az Indiana Jones filmeket, vagy akik oda voltak egyéb bibliai  tematikájú filmekért és sorozatokért, hiszen bár sok természetfeletti történetet kitalálhatnak az emberek, de azokat többségében csak fantasy-nak nevezzük, a Biblia velük ellentétben pedig olyan természetfeletti eseményeket, helyszíneket és tárgyakat illetve kincseket emleget, melyek itt a Földön történtek, léteztek és vannak is, csak elrejtve. Ráadásul a világ egyik vezető vallásáról beszélünk, és milliók hiszen abban, hogy a Bibliában leírt dolgok szóról szóra igazak: ennél fogva ezek az izgalmak is mind felderíthetőek lehetnek.

Ez kellőképp motiváló, nem is csoda, hogy sokan lelkesedtek, amikor az Adam’s Ventura kijött, mely egy 1920-as években játszódó kalandjáték, melynek főhőse a címadó Ádám, aki egy Evelyn, avagy Eve (Éva?) nevű nő társaságában keresi a bibliai Éden kertet, és ha ennyi utalás nem lenne elég, Ádám apját Mózesnek hívják.

Ádám tehát elkezdi keresni az Édent, azonban sajnos bármennyire is jó storyt lehetett volna kihozni ebből az egészből, sajnos elrontották… a legtöbb játékos, és a kritikusok is negatívan nyilatkoztak 2016-ban az Adam’s Venture: Orogins -ról, többek közt a kivitelezés is okot adott a rossz kritikákra, mivel a játék darabos, a karakterek lassan mozognak, a különféle akadályok átugrása nehézkes, és a megoldandó feladatok teljesítése is sablonosnak bizonyult. Összehasonlítási alapként a Tomb Raider-t és az Uncharted-et szokták kiemelni, melyek a fent említettekben sokkal nagyobb játékélményt kínálnak. Az Adam’s Venture pedig fárasztó és unalmas sokak szerint.

Ez már elég is lenne, de a kerettörténet sem az igazi, mi több fantáziátlan, a főhőssel nehéz azonosulni, mivel egy kifejezetten unszimpatikus, kellemetlenkedő alak, aki Indiana Jones-nak a közelébe sem ér – bár nyilván rossz megközelítés, hogy belőle indulunk ki, mikor egy régészt értékelünk. Az azonban vitathatatlan, hogy a Harrison Ford által vászonra vitt Indiana Jones a leglazább és legszerethetőbb tudós, aki valaha a bibliai kincsek nyomába indult, és ez a mérce már akaratlanul is ott lebeg minden új archeológus előtt, aki hasonló pályán akar sikereket elérni. A “mi” Ádámunk sajnos nem ilyen, a játék egyes értékelői egyenesen “bunkónak” titulálták. Eve pedig mintha csak a Madách-féle Ember tragédiájából szalajtották volna, kiskutyaként követi az Ádámját, szerepe nincs, és látszólag gondolatai sincsenek.

A játék 2016-ban azért is rossz kritikákat kapott, mert a minőségéhez képes horribilis összeget kértek el érte: 12 000 forintot. Ma – két év után már azért kedvezőbb az ár, “mindössze” 6000 forint. Így ha valaki úgy gondolja, hogy kellemes időtöltés lenne számára a fentiek ellenére egy “bunkó” Ádámmal eltölteni az idejét – itt a lehetőség, hogy beszerezze a játékot!

Add a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.