Vásároljon Outlet termékeket kedvező áron!

A DepoStore háztartási gépek és egyéb elektronikai eszközök forgalmazásával foglalkozó szaküzlet, ahol kizárólag olyan termékeket forgalmazunk, melyeknek kiválóságáról személyesen is meggyőződtünk: azaz személyesen kipróbáltuk őket, és úgy találtuk, hogy valóban megállják a helyüket a legjobb háztartási eszközök közt, és hogy többet tudnak nyújtani, mint amit az elődeik biztosítottak.

Minecraft a való életben!

A Minecraft hirtelen rendkívül híres játék lett, és mindenki – kicsik és nagyok egyaránt ezzel játszottak: kreativitásukat építve párhuzamosan a fiktív világban is építkezésbe kezdtek, hiszen a különféle nyersanyagok kombinálásával először csak a házaikat, majd pedig a sütéshez, főzéshez, egyéb hétköznapi elfoglaltságokhoz szükséges eszközöket is elkészíthették.

Vásárolja meg a világ legjobb sminktermékeit itthon!

A Best MakeUp Store egy hazai vállalkozás, melynek elsődleges célja azon probléma orvoslása, mely sok éven keresztül érintette itthon a sminkek szerelmeseit, illetve a profi sminkeseket: a legjobb sminktermékek hazai beszerzésére nem igen volt lehetőség korábban.

Miért játszik egy lány a Mortal Kombattal?

Megkérdeztem egy barátnőmet, hogy miért is esett a választása a Mortal Kombat X játékra, amikor legutóbb videojátékot vásárolt. Bevallom, nekem kicsit vad volt ez a játék: tulajdonképpen egy verekedős játékról van szó, mely azért lett különösen híres, mert különösen vad módszerekkel lehet / kell benne legyilkolni az ellenfelet.

Mennyire jó Batman bőrébe bújni?

Batman mára már epikus szuperhőssé vált, nem hisszük, hogy van olyan ember a Földön, aki ne hallotta volna a nevét, ne ismerné a képregényeit, az ellenfeleit, aki ne látott volna legalább egy Batman-filmet. Gotham, a bűn városa, ahol csak egy olyan szuperhős tud rendet tenni, mint Batman.

A leggagyibb Call of Duty?

Amikor valami jót tönkretesznek… megkérdeztem az öcsémet, hogy mi a véleménye a Call of Duty Infinite Warfare-ról, és azt mondta, hogy utálta. Az a helyzet, hogy a Call of Duty legjobb részei azok voltak, melyek valós történelmi eseményeket dolgoztak fel. Azonban sajnos mint minden jól menő széria esetében, itt is problémába ütköztek az alkotók, mikor már a sokadik résznél tartottak: kifogytak a témából. 

Lesz -e a Halo sorozatnak folytatása?

A Halo sorozat az Xbox konzolok legismertebb játéka, ezeknek legújabb része a Halo Wars 2, mely 2017-ben jelent meg, az Xbox One platformjára. A Halo egy katonai, sci-fi játéksorozat, mely elsősorban egyjátékos módban játszandó. A játék során világok közti harcokat játszanak végig a játékosok, különféle bolygórendszerekben harcolnak különféle idegen fajok ellen,  míg másokkal szövetségre lépnek.

Sok minden egyben, lebutítva: Adam’s Venture

Az Adam’s Venture: Orogins 2016-ban jött ki az Xbox One konzolra,  játék sokak érdeklődését felkeltheti, akik szerették az Indiana Jones filmeket, vagy akik oda voltak egyéb bibliai  tematikájú filmekért és sorozatokért, hiszen bár sok természetfeletti történetet kitalálhatnak az emberek, de azokat többségében csak fantasy-nak nevezzük, a Biblia velük ellentétben pedig olyan természetfeletti eseményeket, helyszíneket és tárgyakat illetve kincseket emleget, melyek itt a Földön történtek, léteztek és vannak is, csak elrejtve….

A Dark Souls Remastered szörnyen nehéz, de látványos!

A Dark Souls egy 2011-es megjelenésű játék, melynek később 2014-ben és 2016-ban megjelent a II. és a III. része is. A Remasterd idén, 2018 májusában jött ki, részben azért, hogy a látványvilágot megújítsák, emellett pedig a játék kiegészítéseként új ellenfelekkel, szörnyekkel is szembe kell szállnia az általunk irányított hősnek, ilyen például az Artorias of the Abyss kiegészítés is, melyben egy Manus nevű lényt kell megállítani a sötétség terjesztésében. De milyen…